Kedves Hallgatóink! Bizony teljesen elfelejtkeztünk róla, de október 17-én lett 2 éves a Track FM műsora! A Track FM 2014. november 17.-én körülbelül este 8-kor startolt, akkor még csak tesztadás jelleggel. Műsoraink ha rengeteget nem is, de sokat változtak az elmúlt években. Alighanem sokat változtam és is, és a stúdió is a rádió online indulása óta, ezért érdekes dolog visszahallgatni a 2 évvel ezelőtti műsorokat, de akkor is sok változást tapasztalhatunk, ha csak az arculatváltás előtti időszakra keresünk vissza a Track FM nyilvánosan nem elérhető hangtárában. Az évek folyamán a Track FM műsorai egyre jobban illeszkedtek a mindennapi élethez, például eleinte egy Híradó akár fél óráig is tartott (ma már bele sem tudok gondolni), és még a Híradó után hírműsor is volt akár kabaréval keveredve (és minden élőben ment). Aztán volt a tech híreket felmutató műsorunk, az AndroPhone is, ami sajnos csak rövid ideig működött. Szombatonként néha-néha hallhatták a Track FM a TrackDJ című műsorát, amelyben a 70-es és a 80-as évek zenéire mulathattunk. Az akkor még csak egymagában működő gyári oldal helyett megjelent a rádió a www.trackfmhungary.blogspot.com oldalon is, majd elkészült a rádió Facebook oldala is. Nagy ritkán, rövid ideig Morning showt sugároztunk hétvégenként, de ezen kívül szerintem körülbelül a rádió első szülinapjáig nem volt semmi más műsor, mint az élő Híradó eleinte esténként, majd az esti élő adásból nappal visszaismételve, rossz minőséggel. Ekkor már hallható volt a Rádiókabaré minden nap kb. 11-től délig. A Híradó minőségén hallgatóink javaslatára, nagy erőfeszítésekkel javítottunk, viszont ezzel együtt levettük a műsorról az esti élő híradót, amely kb. minden nap 6-8 óra körül volt hallható. Az akkori rendszerünkkel viszont a délelőtti híradó ismétlések nem voltak pontosan megoldhatók, ezért bevezettük (2016. november 14-étől, az adásindítással és az új arculattal együtt) az új automatikát. Szignálparkunk megújítására azért volt szükség, hogy a rádió zenei kínálatához minél jobban illeszkedjen az új hangzásvilág. Egyenlőre még bővülőben van az új arculat, egy új funkciót szeretnénk még beilleszteni, és a meglévő hangokból is többféle variációt, hogy változatosabb legyen a Track FM.
A Track FM születésnapjára külön műsort fogunk leadni, azonban az elkészülés pontos napját egyenlőre nem tudjuk. Tartsanak velünk, az egyetlen reklámmentes rádióval, a Track FM-mel!
A Track FM születésnapjára külön műsort fogunk leadni, azonban az elkészülés pontos napját egyenlőre nem tudjuk. Tartsanak velünk, az egyetlen reklámmentes rádióval, a Track FM-mel!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése